ESA Euronews: De mi az a nanoműhold?

0
(0)

A nanoműholdak egyre fontosabbak lesznek az űrkutatásban, a Mars megfigyelésétől a Földre veszélyt jelentő aszteroidák felkutatásáig. A bennük rejlő potenciált mindenki igyekszik kiaknázni, a nagy űrügynökségektől a tudományos diákkörökig. Ez a helyzet a Mektory Űrközpontban, az észt főváros, Talinn műszaki egyetemén, ahol a diákok az első nanoműholdjuk Föld körüli pályára állítását készítik elő.

– Azt hittem, soha nem fogok műholdat építeni, hiszen ilyesmit csak a NASA-nál csinálnak. Most meg műholdat építek az egyetemi laborban – hitetlenkedett az Euronewsnak Marta Hang, az űrközpont programasszisztense.

A Mektory nanoműhold-programja egy nemzetközi egyetemi kezdeményezés, amelyben az oktatók és a hallgatók együttműködnek az űrkutatásban érdekelt és más technológiai cégekkel. A cél az, hogy felkészítsék a hallgatókat arra, hogy az űriparban helyezkedjenek el. A csapat jelenleg az első űrküldetését tervezi.

– Egy kockaműholdat fejlesztünk, amely egy egységből áll, és távérzékelési célokat szolgál, vagyis képeket készít majd a Földről – magyarázza a Mektory Űrközpont igazgatója, Mart Vihmand.

Similar Posts:

How useful was this post?

Click on a star to rate it!

Average rating 0 / 5. Vote count: 0

No votes so far! Be the first to rate this post.

As you found this post useful...

Follow us on social media!

We are sorry that this post was not useful for you!

Let us improve this post!

Tell us how we can improve this post?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *